Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Grimm: Az aranydió

2009.10.06

Az aranydió

 

     Volt egyszer, hol nem volt, két testvér. Az egyik olyan gazdag volt, hogy reggelire is pecsenyét evett, a másik olyan szegény, hogy még ünnepnap sem került hús az asztalára, gazdag testvérétől meg ugyan hiába kért volna.
     De a szegény ember mégsem panaszkodott. Neki két szép gyermeket adott a jó Isten, gazdag testvérének meg egyet sem.
     Egyszer a szegény ember kiment a nagy erdõbe fát vágni. Kiválasztott egy szép nagy fát, elgondolta, hogy abból egész télen fûthetik a kis szobájukat. Már éppen emelte a nagy fejszét, hogy belevágjon, hát egyszer csak leszalad a fáról egy szép kis mókus. Azt mondja:
     – Jaj, te szegény ember, ne vágd ki ezt a fát, itt lakom rajta a két fiammal, mi lesz velünk, ha a fát kivágod?
     A szegény ember nem bántotta a fát, másikat keresett, a mókus pedig hálából felfutott a fára, s egy marék fényes diót hozott a szegény embernek, hogy vigye haza a két kis fiának.
     Ahogy hazafelé megy a szegény ember, találkozik a testvérével. Mutatja neki a diót, a gazdag testvér mindjárt látta, hogy aranyból van a héja. De bizony nem árulta el, hanem azt mondta:
     – Add nekem a diók héját, az neked úgysem kell.
     Feleli a szegény ember:
     – Neked adom szívesen, csak a belét viszem haza a két kisfiamnak, mert éhesek.
     Kiszedi a szegény ember a dió belét, hazaviszi, meg is eszi a két fiú jóízûen. Hát másnap reggel mi töténik? Mindenik gyermek fényes aranyat talált a párnája alatt! És azontúl mindennap, amíg csak éltek. Mert az olyan csodálatos dió volt, hogy aki abból evett, minden reggel aranyat lelt a párnája alatt.
     Haragudott a gazdag testvér, kiment õ is a nagy fejszéjével az erdõbe, ki is vágott egy halom fát, de a mókussal bizony nem találkozott.
     A szegény ember meg boldogan élt kis családjával együtt, míg csak meg nem haltak.

(Grimm meséje)

 

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.