Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dráma a köbön (2009. szept. 10.)

2009.09.12

Peetet kirakták a munkahelyéről. Amikor Marianne izgatottan felhívott, hogy közölje, szóhoz se jutottam. Peetre legalább annyi traumát osztott ki az élet, amennyivel én dicsekedhetem. A különbség csupán az, hogy én megtanultam erősnek lenni a gaz világban, Ő nem.
Jó pár éve Peet lezuhant egy lépcsősoron, és szilánkokra tört a keze. A fájdalmaktól ordított, senkit sem engedett magához közel. Néha elájult, csak így bírták hordágyra emelni. A mentőben magához tért, és a rázódástól erősebb kínjai lettek. A kórházban egy óvatlan pillanatban az ablakhoz rohant. Ki akart ugrani, de az utolsó pillanatban elkapták a nővérek. Sietve leszedálták, és ketrecágyba fektették. Hosszú ideig élet és halál közt lebegett. A műtét után lassan gyógyult. Egy évig járt gyógytornára, de nem jött rendbe. A munkáját elvesztette, és évekig nem vették föl sehova. Mindenki örült, amikor két éve végre talált állást. Aztán ez a daganatos megbetegedés. Újabb félelem és műtét. Szerencsére tudtak segíteni rajta. Most ismét hullámvölgy. Marianne többször hajtogatta, hogy legalább innen ne tegyék ki, én meg nyugtattam. Erre megtörtént, amitől reszketett. Pat bizti. őrködött egy környékbeli lerakatnál. Jól kihasználták, mert csak 4 órára jelentették be, azonban 24-ben gályáztatták sokszor másnaponként. Szemét banda! A lerakatot a kamionoknak csak engedéllyel lehetett használniuk. Pat az egyik kamionos iratait rendben találta, és beengedte őt. Ez okozta a vesztét. Nem biztos, hogy jól következtetek, de úgy sejtem, Peetet már ki akarták paterolni. Jó, ha a cég két évig megtart egy őrt, Amióta Peet ott melózott, teljesen kicserélődött a gárda. Mocsok burzsujok rabszolgája volt. Dühítő! Peet KO. Marianne már érezte rajta a cigi szagát, s bár tagadja, hogy rágyújtana, én is könnyen elképzelem róla. Elég gyenge az akarata, attól tartok, felad mindent. Eddig úgy tűnt, hallgat rám, de ezután aligha fog. Mit tudok ilyen esetben tenni? Hogyan lehet valakinek segíteni? Töprengek csak egyre és valamilyen csodában reménykedem.

2009. szept. 10