Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ügyvéd (2009. máj. 14.)

2009.05.14

Amióta Suenak is van skypeja, gyakrabban beszélünk. Ő javasolta, hogy ügyvédhez forduljak a jogi helyzetem rendezése miatt. Voltak ilyen irányú gondolataim eddig is, de nem tudtam, hol akasszak le egy szakzsenit. Sue segített. A tőle kapott telefonszámon felhívtam azt az ügyvédet, akinek ezennel letettem a kezébe a problémámat. Legalább fél órán át magyaráztam neki dadogva, mihez kérem a segítségét. Megkönnyebbültem, amikor éreztem, hogy érti a gondomat, és elvállalta a feladatot.
A következő lépés az ingatlanom papírjait beszkenelni aztán elküldeni az emailcímére.
A felvázolt helyzetről nem mondott sok bíztatót. Szerinte két lehetőség között választhatok. Egyik, ha megelégszem az intézet által felajánlott alacsony árral, másik, ha nem fogadom el és minden marad a régiben.
Elég kutyaszorítós a helyzet, mindenesetre rendes volt az ügyvéd, mert felajánlotta, hogy foglalkozik a témával.
Közben a neten ingatlanokat keresek, hátha találok akadálymentes lakást. Hirdetni is jó lenne, de nem tudok sokáig a gép előtt ülni, mert a szemem hónapok óta gyulladásban van.
A kuckómban továbbra is az a lány lakik, aki szénmonoxidmérgezés miatt lett értelmileg súlyosan sérült.

2009. máj. 14.